A Cirpi Borházról

Kiemelkedően magas színvonalú, nívós magyar borokkal és egyedülálló szolgáltatással várja a bor szerelmeseit a Cirpi Borház.

Borházunk Dunabogdányban a 11 főút mentén található, Budapesttől 35 km-re Visegrád előtt 4 km-el. Nevét az ókori római helyőrségről kapta, mely erőd Dunabogdány határában Tahi faluhoz közel közvetlenül a Duna partján feküdt, körvonalát még ma is jól ki lehet venni a terepen. Feltárását Szalay Ákos kezdte meg 1930-ban, azóta nem volt benne kutatás.

Kínálatunkban szereplő borokat a helyszínen is a kóstoló helységünkben megízlelhetik kedves vendégeink. Kollégáink segítenek a választásban és bevezeti Önöket a magyar borkultúra rejtelmibe.
Előzetes egyeztetéssel kisebb társaságoknak is tartunk borkóstolót igény szerint.

Borkóstoló

Minden hónapban egy magyar pincészetet mutatunk be borkóstolók alkalmával, ahol találkozhatunk a pincészet borászával, szakemberével, aki bemutatja az adott borvidéket, borászatot, és a legszebb boraikat vacsorával egybekötve.
Az aktuális időpontokról és a várható pincészetekről érdeklődhetnek a Cirpi Borházban.

„A bor összeköt múltat jövővel, hagyományt újdonsággal, embert emberrel.”